2023. július 18., kedd

Kimberly Brock: Eleanor Dare elveszett könyve


Kimberly Brock könyvében jó elmélyedni. Mászkálhatunk Evertellben, hallhatjuk a pávák hangját, miközben bekúszik a hétköznapjainkba a második világháború minden következménye.

Az Eleanor Dare elveszett könyvére az új megjelenések között figyeltem fel, és le is csaptam rá az Európa kiadónál. Igen, egy recenziós példányról van szó, de aki ismer vagy követi a Youtube csatornámat, az tudja, hogy őszintén szoktam megnyilvánulni (Lásd A kolostor, ami szintén reci, de csak 1,5 csillagot kapott tőlem molyon). Tehát megtetszett a borító, a fülszöveg, aztán megkaptam ezt a hatalmas méretű könyvet. Igen, a kiadó szereti átvenni az amerikai könyvpiac szokásait, ezáltal viszont megakadályozza, hogy utazókönyvként olvassam a legtöbb könyvét. Ugyanis ez egy nagy, vaskos, kemény kötetes könyv; bár nincs 500 oldal, de sok a szöveg. Mivel általában ingázás során olvasok, megörültem az egyhetes szabadságomnak, és rögtön oda iktattam be az Eleanor Dare-t. Nem bántam meg, sőt aztán visszatérve a klimatizált irodába, még utazókönyvként is jött velem, mert nem akartam félbehagyni a sztorit (igen, több, mint egy hétig olvastam - lassan olvasok).

A történet igen összetett és többrétű, rengeteg mindenről szól egyszerre. Az alapszituáció, hogy Alice és lánya, Penn megérkezik Evertellbe, az elhagyatott majdnem 250 holdas birtokra, amit édesapja ráhagyott, és ahonnan gyerekkorában elköltöztek. Alice szeretné eladni az egészet, mert rossz emlékek kötik ide, azonban a lánya lelkesedése és pár helybéli, régi ismerős miatt a vártnál tovább maradnak. Alice édesanyjának egyébként meggyőződése volt, hogy ők a tényleg létezett Eleanor Dare leszármazottai, aki a 16. század végén köveken hagyott üzenetet kormányzó apjának, miközben a telepesekkel próbáltak túlélni az Újvilágban. Az ő és a leszármazottak elveszett könyve az, amit a tizenhárom éves Penn olvasgatni kezd, mivel a legenda szerint bűbájos.

Talán a fülszöveg és a fenti leírás alapján tűnhet misztikusnak a kötet, de nem erre van kihegyezve a történet. A hangulatos narráció érzékletesen visszaadja Georgia állam egy szegletét, az akkori gondolkodást, a feszültséget. A gördülékeny stílusról fordítónk is gondoskodik, Hudácskó Brigi, aki egyébként a másik indokom volt a könyv elolvasására. Ő a Popkult, csajok, stb c. podcast egyik házigazdája, és amikor ott említette a könyvet, már akkor felcsigázott, és kíváncsi voltam, hogyan fordít. Jól.

A narrátorunk Alice egészen kb. 100 oldalon keresztül, ahol aztán Penn átveszi a szót, de csak ideig-óráig, ráadásul egyes szám harmadik személyben kapjuk meg, hogyan fedezi fel Evertellt, barátkozik össze a felnőttekkel, alakulnak ki saját elvei és céljai. Felváltva haladunk, majd magát az elveszett könyvet is olvashatjuk, hogy mi történt több száz éve, amikor a telepeseket a szigeten hagyták.

Nem épül nagy rejtélyre a könyv, szóval ne nagyon számítsunk erre. És ha nem is misztikus, nem is rejtélyes, akkor mégis milyen? Elmerülős.

Szerintem ez egy remek korrajz, korhű történelmi fikció, erős atmoszférájú kötet, ami szól az anyaságról és titkokról, a gyászfeldolgozásról, a felnövésről és a bűntudatról. Olyan olvasmány, amiben el lehet veszni, tökéletes nyárra egy kényelmes hintaágyba süppedve. Biztos lesz olyan, akinek nem túl cselekménydús, hiszen a lusta tavaszi napokról szól (ami az éghajlat miatt nyárias, de nagyon várják szereplőink a május elsejét), amikor egy anya és lánya felfedezi a múltat, az örökségüket, ami a jövőjükre is hatással is lesz. Érdemes ráérősen olvasni.

Összességében Kimberly Brock története levett a lábamról a hangulatában, imádtam Evertellt, bár nem lett egy Aha élmény. Mégse bánom, mert jó volt ez így, és várom a következő regényét.

2021. május 4., kedd

Áprilisi összegzés - 2021


Az április szokásához híven bolondos volt: hóesés, mínuszok, nyári meleg. Elindítottam a booktube csatornámat, ami eddig nagyszerű élmény, innen is köszönöm a jókívánságokat, követéseket, kommenteket. Közben elvirágzott a barack- és meggyfa, kihajtottak az ősszel elültetett tulipánjaim, a bejegyzés megírása közben pedig a reggel vágott orgona illata szeli át a lakást. 

Hat könyvet sikerült elolvasnom ebben a hónapban.

Tanács Eszter: Nők gyermek nélkül

Agatha Christie: Nyílt kártyákkal

Jodi Taylor: Nem semmi lány

Margaret Atwood: Testamentumok

Papp Diána: Szerdán habcsók

J.Goldenlane: Éjfél

A Nők gyermek nélkül hiába szól fontos témáról, számomra egy idő után nagyon unalmassá vált, míg a Nyílt kártyákkal végig izgalomban tartott, természetesen nem találtam el, ki a gyilkos. A Nem semmi lány egy folytatás volt és nagyon tetszett, és szintén ez a helyzet a Testamentumokkal, csak az jóval komolyabb témákat feszegetett. A Szerdán habcsókot újraolvastam, de nem kellett volna, az Éjfél viszont egy kellemes csalódássá vált, örülök, hogy nem adtam fel az írónő munkásságával való megismerkedést.

Sorozatok:

Ugyanúgy folytattam a New Amsterdamot, aminek a harmadik évada nem igazán tetszik annyira, illetve az Outlanderből is egy-egy epizódot bírok csak megnézni pár hetente.
Belekezdtem a Szex és New Yorkba, amiről rengeteget hallottam, és sokkal jobb, mint képzeltem! Vicces, jó gondolatok vannak benne, szórakoztató.

Filmek:

Újranéztem az Amélie csodálatos életét, amely tíz év után is ugyanannyira elvarázsolt. Az Igen napot is sokszor feldobta a Netflix és szeretem Jennifer Garnert, így belekezdtem, és nem bántam meg. Szerintem aranyos, vicces, megható volt, bár egyszer nézős kategória. Az Ad Astra nagyon meglepett, mert a sok negatív vélemény miatt tartottam tőle, de nekem a 2001-Űrodisszeia című könyvet idézte.
Természetesen beiktattam egy hallmarkos filmet is, a Chasing Waterfallst, ami meglepően jó volt, nagyon szép helyen játszódott, és úgy éreztem, próbálják a sablon történéseket némiképp hitelesebben előadni.

Frissítés: Nem is értem, hogy, de elfelejtettem, hogy megnéztem az 1917-et, ami szintén nagyon tetszett, izgalmas, gyönyörű képekkel, érdemes megnézni!

Fontos esemény volt még áprilisban, hogy elindítottam a Szederbor csatornát Youtube-on (oldalt a hatalmas YT logó oda vezet), aminek nagyon örülök, jó érzés megosztani a gondolataimat szóban is.

A hónapban a legtöbben az Irodalmi helyszínekkel kapcsolatos rövid kis posztot néztétek meg, aminek nagyon örülök - ha a Velencei-tó környékén jártok, érdemes körülnézni :). Nekem a zeneszámos poszt volt a legkedvesebb, nézzétek meg most, ha eddig még nem tettétek volna :)

Kép: https://www.monikahibbs.com/hello-april-digital-download/

2021. április 30., péntek

J. Goldenlane: Éjfél


A két évvel ezelőtti Könyvfesztiválon a írónő három könyvének megvételére beszélt rá egy nagyon ügyes eladó (hacsak nem a kiadóvezető volt, mert ilyen néha előfordul könyves standoknál). Izgatottan kezdtem is bele az elsőbe, a Farkastestvérbe pár héttel később, hogy aztán nagyjából százhatvan oldal után félre is tegyem. Ilyen lesz ez végig? Siránkoztam molyon, mire az írónő választ: Igen! :D Sajnos, az a könyv nem jött be, de az írónő személye ezzel az egy kis odacsapással megvett kilóra. 

Az Éjfél vonzott, már csak a cím és borító miatt is, arról nem is beszélve, hogy bár tavaly újraolvastam a Vámpírakadémia sorozatot és megismerkedtem King Borzalmak városával, nagyon régen olvastam ilyen történetet. Az elejébe beleolvasva pedig hangosan felnevettem, így reménykedtem benne, hogy jó élmény lesz.

„Vámpírok pedig nincsenek. Kivéve, ha tévedek.”
óvatos vélemény a XX. század második feléből

A történet lényege, hogy Alexander Nyikolajevics Szumarokov egy igen idős vámpír, aki beleunt az időtlenség fásultságába és egy fiatalabb vámpírral Londonba utazik, hogy a Lordnak új szobalányt keressenek. Alexander azonban szemet vet egy nőre, akiért kész megküzdeni, így fogadást is köt a lány ember barátjával. Ha egy hét alatt nem bolondítja magába, akkor kilép a napsütésbe, hogy por és hamu legyen belőle.

Alexander egy igazi modoros, olykor elég idegesítő, manipulatív úriember, aki úgy tudja csűrni-csavarni a szálakat, hogy az nem igaz. Azt mindenképpen érdemes az elején leszögezni, hogy ez nem egy romantikus történet, nehogy ilyesmit várjatok tőle. Alexet csak a vér, vér, vér hajtja, és bókjai súly nélküliek, az egész fogadást csak azért kötötte, hogy ne unatkozzon.

Ne sértegess, úriember nem dolgozik!

Ez a fajta unalom, mit számít az idő felfogás nagyon jól átjön a narrációból, ami nem is csoda, hiszen orosz vámpírunk meséli az eseményeket, az ő szemén keresztül látjuk a dolgokat. Bár molyon szerepel a humoros címke a könyvön és sokan dicsérik Goldenlane szellemességét, én nem nevezném kifejezetten vicces könyvnek. Voltak benne poénos jelenetek, például, amikor a huszonhat évesnek kinéző ősöreg vámpír folyamatosan fiamnak szólítja a huszonéveseket, de engem a fásultságával jobban megfogott.

A narráció rá is ragasztotta mindezt az olvasási élményre. Ha nem is unalmasnak találtam, de mindenképpen elnyújtottnak. Persze mindez összhangban van főszereplőnk hangulatával. Neki ideje, mint a tenger, te meg, az olvasó, ha sietsz, akkor így jártál. Így ez sem negatív megjegyzés részemről, csupán vártam volna valamit még a végére. Egy csavart, egy fordulatot - de igazából elég kiszámítható volt végig, azt kaptuk, amit a fülszöveg ígért.

Abban mindenképpen kiemelkedő ez a regény, hogy bár a vámpírok mesebeli lények, az írónőnek sikerült őket és problémáikat úgy megjeleníteni, hogy simán elhinném, léteznek. Nyughelyet kell keresniük hajnal közeledtével, de mi történik, ha egy halottasházban ébrednek fel? Honnan van pénzük? Milyen így "élni"? Mindezekre, úgy éreztem, választ kaptunk.

Furcsa volt olykor a szereplők viszonya a vámpírokhoz. Egyszer kedvelték Alexet, aztán már nem, féltek tőle, aztán lepacsiztak. Egy ideig meg is értettem mindezt, de a könyv utolsó egyharmadánál már sokszor vonogattam össze a szemöldökömet.

Tetszett a könyv összességében, kifejezetten humorosnak nem mondanám, ahogyan fordulatosnak sem, de ha csak a vámpírok hétköznapjai érdekelnek, vagy egy fogadás kimenetele, akkor mindenképpen ajánlom!